Csontfogak – gyerekek a hegyi faluból

Mezítláb rágózik. A mellette álló nyalókát majszol és hangosan nevetnek. Az út mentén az ujjaik között tartják a nyers teát zacskóban. Xinaliq, a hegyi falu felé közeledünk 2300 méter magasan egy szurdokon át. Testükkel sorfalat húznak a szerpentin mellett. De én akkor már sejtem, hogy ők azok, itt a jövő gyerekei villantanak bokát. Hamarosan szétszélednek, futnak fel a kaptatón, meg sem kottyan a csontjaiknak, pedig nem kocognak. Iszonyú gyorsak, és sudárak, és kedvesek, mindkét lábfejük a levegőben. A volt Szovjetunió levedlett országában utazunk, veri a porfelhőt az abroncs, alig bírja a meredek sziklákat az Uaz. Azerbajdzsán olyan, mintha a világ végére jutottunk volna. Ez a világ vége pedig tele van reménnyel, és élettel, hiába élnek az itt lakó emberek több ezer éves elzárt hagyományok között. Aranykezű nők kendőben, egész nap a házban, gyapjút fonnak, a konyhában szamovárt töltenek, szőnyeget készítenek, a férfiak pásztorok és állatkereskedők, keserű dohányszagúak és ostáblán játszanak. Nomád sátruk van odafent, ott nem marad más szórakozás.

http://hvg.hu/velemeny/20160119_Kiss_Noemi_Csontfogak__gyerekek_a_hegyi



Comments are closed.