HVG Interjú

HVG Interjú – Hercsel Adél kérdezett

Foto: Fazekas István

“A magyar politika, olyan, mint egy bántalmazó, elnyomó férfi”

„A magyar politika olyan, mint egy bántalmazó, elnyomó férfi”

Utolsó frissítés:

Szerző:Hercsel Adél

Zavarba ejtő kötettel, „anyátlan regénnyel” jelentkezett Kiss Noémi. Nem csak egy férjgyilkosságról szól, hanem bemutatja a meddőség lelki terheit, a megalázó tanári létet, az alig változó női szerepeket. Miért a mindennapok megszokott, ám titkos tragédiája a családon belüli erőszaknak? Mi az oka, hogy triplán megalázott hivatás tanárnak lenni? Interjú.

hvg.hu: Egy brutális férjgyilkossággal indul legújabb könyve, a Sovány angyalok. Amikor ennyire mélyre megy az író egy regényben, ráadásul hat éven át dolgozik rajta, közben hogyan tudja megőrizni a lelki egészségét?

Kiss Noémi: Tény, hogy a Sovány angyalok nem lányregény, de nem is páratlan a maga nemében. Többek között Szabó Magda Az ajtó és Az őz című regénye is nagy hatással volt rám, illetve Galgóczi Erzsébet kegyetlen őszintesége az ötvenes évek budapesti értelmiségi világáról. Főhősöm vidéki tanítónő, aki a rendszerváltást magánéletileg és szakmailag is személyes tragédiaként éli meg. Szerelem, szeretet és szenvedély vezérli döntéseit a rossz házasságában is. Mindenképpen egyéni sorsot szerettem volna elmesélni a maga politikai és társadalmi meghatározottságával együtt. Nem számítottam rá, hogy a könyv végül ennyire kegyetlen és megrázó lesz. Amikor anyagot gyűjtöttem a regényhez, azzal szembesültem, hogy a családon belüli erőszak valójában köznapi történet, mindennapunk megszokott, ám titkos tragédiája.

hvg.hu: A regény főhőse, Lívia önkívületi állapotban késeli meg a férjét, és utána nem emlékszik arra, amit tett. A kutatásai alapján ez létező jelenség?

K. N.: A férjgyilkosságok lelki lefolyása traumatikus, nehéz róla beszélni, a tettesnek nincs nyelve, annyira drámai cselekedet, hogy még a mélyinterjúk is nagyon szűkösek a témában. A tettes történetét némaság veszi körül, hiszen ő évek óta bántalmazott személy. Cselekedete nem szándékos. Holland szociológusok a 90-es évek második felében olyan házastársakkal készítettek interjúkat, akik megölték a férjüket vagy a feleségüket, de a bíróság felmentette őket a vád alól, mert ez hirtelen felindulásból elkövetett tettnek számít. Ezeket az interjúkat beépítettem a regénybe, első sorban azt, ahogy az elkövető visszaemlékszik arra a pár percre, amikor a gyilkosságot elkövette.

Lívia sorsára, életére, sorstalanságára helyeztem a hangsúlyt. Nem mentem föl, és nem emelem föl őt (felemelkedik ő magától majd az olvasó szemében). Személyisége, gyengesége, mindennapi szenvedése és világérzékelése volt fontos. A bántalmazásokat követően, amit a férjétől és másoktól kapott, jogosan tette, amit tett. Próbáltam a férj nézőpontját is bemutatni, és leginkább a nyelvre, az elbeszélhetőségre helyeztem a hangsúlyt.

Kiss Noémi

Fotó: Fazekas István

hvg.hu: A Sovány angyalok olyannyira nem feminista olvasmány, hogy Lívia néhol kifejezetten antipatikus figura. Kockázatos vállalás megírni egy ilyen ellentmondásos hős titkait?

K. N.: Igyekeztem alakot, személyiséget teremteni, olyasvalakit, akiben többen laknak. Nem jóban és rosszban gondolkodtam, mint a púderkönyvek mátrixai. Egy érzékeny, a világhoz való viszonyában gazdag, ugyanakkor hisztérikus figurát láttam magam előtt. Aki sérült és agresszív, akit bántottak és bánt. Csupa feldolgozhatatlan életeleme van. Igen, Lívia néha egy borzasztó spiné, akivel nem olyan könnyű együtt érezni, ő mérhetetlenül őszintén, sallangok nélkül, leplezetlenül írja le élete történetét. Ez az én privát (írói) feminizmusom. A jog szerint az ilyen típusú eseteknél a napló vagy más visszaemlékezés bármilyen terjedelemben a vallomás része lehet. Ezen a ponton felmerül a női írás kérdése: egy nő hogyan ír, hogyan fogalmaz, hogyan látja a világot és saját magát. Szerettem volna, hogy a szöveg hűen tükrözze őt: csapongóbb, érzelmesebb, flórában és faunában gondolkodik, nem logikában – ahol a világ impulzusokat ad, ott direkt kifejezi magát. Igyekeztem ezt a fajta spontaneitást megtartani, akár a szóismétlésekkel, ellentmondásokkal együtt.

hvg.hu: Lívia lényegében beleőrül abba, hogy nem lehet gyereke. Ideje volt végre őszintén beszélni a meddőségről?

K. N.: Mivel a különböző lombikintézetek sokat szerepelnek a médiában, a technikai, orvosi része előtérben van, de az érzelmi része nincs kibeszélve. Rossz érzés, amikor szégyelled magad valami olyasmi miatt, ami miatt nem kellene, amiről nem tehetsz. Tudom, mert nekünk is nehezen lett gyerekünk. Ugyanúgy szégyelled magad, ahogy a bántalmazó kapcsolat miatt. Ez a legnagyobb titok. Lívia egyedül van ebben a történetben a meddőségével még a párkapcsolatán belül is. Ugyanakkor a meddőség a férjét is megviseli. A meddőség lesz a házasságuk tragédiája. A lombikkezelésen átesett párok nagy százaléka szétmegy a kezelés alatt. A regényben azt is bemutatom, milyen hormonkezelést kapnak a meddő nők a 80-as években. Érdekes, hogy ma már tudnak ezen segíteni, és ha a családon belüli erőszak nem is akkora tabu, a meddőség még mindig az. Egy társaságban, ha egy harmincas párnak nincs gyereke, akkor előbb-utóbb biztosan rákérdeznek, hogy mikor lesz gyerekük. Ha a nő egyedül él, akkor kizárt az anyasága. A magyar társadalomra jellemző, hogy egyből belépünk a másik intim szférájába, és e lépés taposás. Az ikrek kapcsán is gyakran megkérdezik tőlünk, hogy lombikbébik-e. Mintha nem volna mindegy.

hvg.hu: A meddőség mellett számos olyan probléma megjelenik a könyvben, ami visszahull a nőkre: az oktatás, az egészségügy, a családon belüli erőszak problémája, a válás, a gyereknevelés stb. Csupa aktuális téma. Ez tudatos vállalás volt?

K. N.: Ezt álmomban sem gondoltam volna, hogy azok a témák, amikre hat évvel ezelőtt egy leendő regény alapanyagaként tekintettem, mára ennyire napirenden lesznek a közbeszédben. Mind a sport és a sporttal kapcsolatos erőszak, mind a kivándorlás, külföldi munka, mind a családon belüli erőszak. Örülök, hogy ezek mára társadalmi viták lettek, mert akkor az volt a cél, hogy olyan témákról írjak, amikről nem beszélünk. A könyv pont aznap jelent meg, amikor a pannonhalmi tanárbotrány kibukott. Szerintem az irodalom differenciáltabban tud egy ilyen testi, lelki, szexuális problémáról beszélni, mint mondjuk egy újságcikk, ami sokszor nettó mocskolódás vagy torzítás. Mindenképpen beszélni kell arról, ha egy tanár ignorál, megaláz diákokat, az egyik diákot felemeli magához, a másikat pedig nem. Ez a téma engem is foglalkoztatott írás közben.

hvg.hu: Nem véletlenül, mert a nagymamája és az édesanyja is tanítónő volt, illetve ön is tanított az ikrek születése előtt. Lívia is tanítónő.

K. N: Lívia tanítónő. Öcsi, a férje a nyolcvanas években országos bajnok atléta. Mindketten egész életükben gyerekekkel foglalkoztak. A szocialista iskola szocializálta őket. A regény írásakor sokszor visszajártam abba az iskolába, ahol nagymamám tanított negyven éven át, újra és újra átéltem a nevelési módszereit (én 15 éves voltam a rendszerváltáskor), bejártam a termeket, az iskolaudvart. Az folyosók légköre, hangja, zaja, a tanári pálya mai kiszolgáltatottsága fontos volt számomra. Ez az infláció már a Kádár-rendszerben elkezdődött. Duplán, triplán megalázott réteg a tanároké. Hisz nálunk a nők és a tanárok általában „ügyeletes hülyék”. Sok nyári szünettel és rossz fizetéssel. Az is nagyon érdekes volt számomra, hogy milyen az, amikor valaki egy életen át gyerekekkel foglalkozik, miközben nincs saját gyereke. Számomra ők is anyák. Egy olyan konzervatív kultúrában, mint a magyar, ahol ma is erős a Mária- és az anyakultusz, nem becsüljük meg azokat a nőket, akik a gyerekeinket nevelik, akik a gyerekeinkkel foglalkoznak. Miközben a magyar kultúra erősen presszionálja a nőket arra, hogy szüljenek, és úgy gondolunk az anyaságra, mint a nő életének kiteljesedése. A munka, a sport, a szépség nem helyettesíti az anyaságot. Az a magyar nő, aki ezt nem tudja teljesíteni, arról azt gondoljuk, hogy nem teljes értékű nő. Csakhogy az én generációmban a nők 40%-a gyermektelen.

Fotó: Fazekas István

hvg.hu: A kádárizmusban a szociográfia, a napló, memoár vagy társadalmi regény negatív töltetű műfajjá nőtte ki magát, a szövegirodalom ezt igyekezett hatástalanítani. Határozott célja újraértelmezni és újból népszerűvé tenni a műfajt?

K. N.: A könyvem privát rajz. Ahol a gondos mondat természetes alapegység. Vagyis én is mondatban gondolkodom, alanyban és állítmányban. Ugyanakkor nekem mint női írónak persze az is fontos volt, hogy a könyvbe beszűrődjön ez-az. Egy mai társadalompolitikai, és politikai regény is legyen. Már a Trans vagy az Ikeranya című könyvem kapcsán is tapasztaltam, nagy kereslet van arra, hogy egy szöveg kimondjon tabukat. Mit jelent az ikerterhesség, milyen problémákat és feszültségeket okoz a gyönyörű és boldog anyaság idolja, amikor a tied nem az, és az egész egyáltalán nem rózsaszín cukormázas burokban fogant. Hanem szorongás és félsz van. A Sovány angyalok monológ, fordított anyaregény, pontosabban egy anyátlan regény, amiben konkrét, referenciális társadalmi problémák bukkannak fel. De ezt sokszor én is inkább utólag realizáltam. Például már készen volt a regény, amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen a női szolidaritásról is szól.

bővebben lásd: HVG – Kult rovat

http://hvg.hu/kultura/20150621_kissnoemi_magyar_politika_olyan

 



Comments are closed.