Írások: Apám Isonzónál

2014. június 28. – Műút online

 

Kiss Noémi: Apám Isonzónál

Leginkább apám sárga keze fogott meg. Mert apám keze sárga és büdös volt, de szerettem ezt a bűzt. Amikor rá gondoltam, hiszen apám sosem volt ott, máris repültem, felhőkkel, hegyek között, ruha nélkül.

Megrendeltük a fényképészt, mert megérkezett apám a hegyről. A fényképész nem jött egyhamar, csak nagyon sokára, elfogyott a kollódiuma és olyankor várni kell a vegyszerügynökre. Mivel háború volt, minden késett, elzárták az utakat, lekapcsolták a vagonokat, belakatolták a határt, a vegyszer igazi kincsnek számított. Apám nemsokára visszaindul a hegyre, úgy volt, hogy akkor nem visz fotográfiát, majd legközelebb, ha hazaengedik kimenőre, ha egyáltalán lesz legközelebb, hajolt a lisztes asztalra anyám. Tenyerébe fogta az arcát, apámat bámulta, apám nyelte a húslevest. Nagy szája volt, és vörös foltos nyaka. Volt egy madzag, azon számoltuk a napokat. Apám csomót kötött rá, egy nap egyet, este, lefekvés előtt sámlira ültünk, megfogta a kezemet, én az egyik végét, ő a másikat és összefűztük. Erős dohányszaga volt az ingének, mikor belehajtottam a fejemet az ölébe, csípte az orromat. Sárga fogaival nevetett, a körmei is mind feketék voltak. Azt kiabáltam, büdi vagy, felkacagott és megcsiklandozott. Játszottam a gombokkal, apám meg simogatta a hajam. Ez kaki, kérdeztem a sapkájáról. Levettem a fejéről és beledugtam a lábamat. De anyám rám szólt, hogy ezt nem lehet, mondjak valami szépet, ha már egyszer hazajött ez az ember.

tovább  »

  • kiss-noemi_archivfoto55
  • kiss-noemi_archivfoto80


Comments are closed.