Írások: Svejcigyerek

2013. december 26. – Műút online

Kiss Noémi: Svejcigyerek

Az a bizonyos gyerekkori pillanat, amikor a tér egy óriásgömb, lehet ugrálni benne és nem ér el a nyakleves. Milyen is a boldog gyerekkor? Olyan, mint. Ott van, nézd, lehet, hogy ő boldog, pedig nyafog, sír, követelőzik. Ő is az, látom, most könnyezve kacag, holott kapott elég pofont, tegnap pl. éhezett. Sír, üvölt, kéri a mellet, tyű, ő is az. Lázas, beteg. Hol van anya? Jön a foga, ölbe hajtja a fejét, vagy kirándul, hintázik és száguld, arcra esik — röhög rajta. Nevet a gyerek a gyerekkoron. Egy fűnek, egy katicának sikít. Lónak, fának, mérleghintának.

Az egyik gyerek a rezsó mellett alszik. Máshol fagyos kockakövön. Legyek játszanak a hajszálain egy távoli kontinensen. Hegyen lakik, a Grand Hotel lábánál, Zürichben biomatracon, ez a másik gyerek. Álmodik a sárkányról. Nincs különbség. A boldogság mindnek langyos és hangos. A boldogság amúgy is egy gyerekes gondolat. Emlékfoszlány. Autobiográfia. Kitalált személy. A boldog vörös. Gömbölyű arc, szőke, mondjuk, kacagó maszk a város eldugott szegleteiben. Meleg lakásokban, szobákban, elkerített játszótereken. Gyerekgettókban. Folyik a taknya, töröld le.

tovább »

  • sveici_gyerek_nol
  • sveici_gyerek_nol2
  • sveici_gyerek_nol3


Leave a Reply